New Level Empire koncert Keszthely

New Level Empire koncert Keszthely

Nyitás:Freitag, 29. Dezember 2023, 20:00 Uhr
Zárás:Freitag, 29. Dezember 2023, 21:00 Uhr
Szinte már tradicionálisnak mondható a NLE akusztik koncert a No1 Szalonban hiszen az együttes 4. alkalommal látogat el hozzánk.
Idén ősszel 10 éves megalakulását ünnepelte a New Level Empire. A DJ Newl által alapított és vezetett zenekarnak a 2013-as The Last One rádiós sikere, majd pár hónappal később a Dal c. műsorban való szereplése indította el az útját. Az akkor még angol nyelven megszólaló dalok mögött persze még senki nem tudta, hogy magyar csapat áll. Az első nagylemezüket még angol nyelven megjelentető formáció - rajta olyan rádiós dalokkal, mint a Son of the Sun, vagy a Hold your hands so high - először 2016 tavaszán jelentkezett magyar nyelvű dallal és a “Valahol” abban az évben a legtöbbet játszott magyar dal lett. Azóta is számtalan slágert, kiemelt rádiós dalt és megannyi dobogós helyezést tudhat magáénak a zenekar. “Szerteszét”, “Odafuthatnánk”, vagy a legnagyobb közönségkedvenc; a “Belédfulladnék”. 2020-ban Majkával közös “Újra úton” című daluk egyből a Youtube felkapott lista élére került és 17 hétig vezette MAHASZ országos játszási listáját. Idén a Republic együttessel közös daluk a ”Valódi” aranylemez lett, illetve áprilisban elektronikus zene kategóriában megkapták a legrangosabb magyar zenei elismerést; a Fonogram díjat! Idén 3 újdonságuk is megjelent, köztük az “Áthajózhatnánk”, melyet a BAHART felkérésére írtak.

JEGYEK kizárólag elővételben a helyszínen vagy online:
Early bird jegyek a készlet erejéig (max 50db)
Szék: 1.290 Ft
Bárszék 1.290 Ft
Normál jegyárak:
Szék: 2.290 Ft /fő
Bárszék jegy: 2.290 Ft /fő
VIP JEGYEK:
2 fős asztal: 5.590 Ft /asztal
3 fős asztal: 7.900 Ft /asztal
4 fős asztal: 10.900 Ft /asztal
5 fős asztal: 12.900 Ft /asztal
6 fős asztal: 15.900 Ft /asztal
8 fős asztal: 18.900 Ft /asztal
Online jegyvásárlási link:
Hamarosan...
Asztalfoglalás: 06 20 477 5505
(jegyvásárlás esetén)
Verfügbare Tickets
New Level Empire koncert jegy
Normál szék jegy
2 500 Ft
Verkaufte Tickets
Early bird szék
1 290 Ft
Verkaufte Tickets
Normál bárszék jegy
2 500 Ft
Verkaufte Tickets
Early bird bárszék
1 290 Ft
Verkaufte Tickets
2 fős VIP asztal
5 590 Ft
Verkaufte Tickets
3 fős VIP asztal
7 900 Ft
Verkaufte Tickets
4 fős VIP asztal
10 900 Ft
Verkaufte Tickets
5 fős VIP box
12 900 Ft
Verkaufte Tickets
6 fős VIP box
15 900 Ft
Verkaufte Tickets
8 fős VIP box
18 900 Ft
Már nem kapható